Na, má' megin' itt vagyok!
Ma nem dolgozom, mert nincs ki vigyázzon Natára, ezért tegnap lenyomtam az összes beteget. Eléggé elfáradtam. Ma viszont csak szülőire megyek az oviba, mert én már ilyen helyekre is járok.:)
Ma reggel olyan édes volt Nata amint az oviba értünk levettem a kabátját, sapit, sálat és kezdtem Zsombit rendezni, közben ő folytatta a vetkőzést, és indult be a csoportba. Erzsike óvónéni kedvesen fogadta, kicsit hagyta magát Nata megölelgetni (most először, volt ám öröm Erzsike részéről) és behívták tízóraizni. Úgyhogy ő is beült a nagyokhoz és meg is evett egy adag szendvicset. Nata rengeteget változott ezalatt a 3 hónap alatt, amióta dolgozom. Nem annyira anyás már, és tök szépen meg lehet vele beszélni mmindent. Mondom neki, hogy elmegyek megtornáztatom a néniket, bácsikat, mire ez meg az lesz, itt leszek és ő válaszol, hogy: "jó!".
Nincs már sírás, köszön, iinteget, puszit ad. Nagyon megnyugtató ez. Így én is sokkal jobb kedvvel megyek el.
Apa csütörtökön megy megint kórházba, pénteken kiveszik a fémet a lábából. Viszont utána megiint itthon lesz velünk pár hetet.
2010. január 26., kedd
2010. január 25., hétfő
Teljesen elhanyagoltam a blogunkat. Hát hiába a munka...
Nem sok mindent történt velünk, járunk oviba, voltunk színházban apával is és Zsomborral is. Mindkettő nagyon jó volt. Zsombival a Kukori Kotkodát néztük meg nagyon örülök, hogy tetszett neki, mert a múltori darab elég nagy csalódás volt neki (akkor volt először) és féltem, hogy levonja majd a következtetést.
Zsombival újra elkezdtünk korizni, kettesben: anya-fia buli. Első alkalommal esett-kelt legalább 100x, de a kis makrancos, nem engedte, hogy hozzányúljak. Viszont következő alkalommal már egész jól ment neki, jóval kevesebbet esett, harmadikra már megtett egy egész kört is esés nélkül. Most ott tartunk, hogy már siklik is, és úgy látom javarészt bal lábával tolja magát, jobb lábon siklik.
Jártunk usziba is, Zsolti nem nagyon szereti, de a kedvemért aláveti magát ennek a programnak. Gyerekek imádják, én is. Amíg én úszom és szaunázom, addig apa játszik velük.
Szülinapom alkalmából volt nagy vendégeskedés, itt voltak anyósomék, sógornőmék, tesómék, és Juliék a 3 gyerekkel. Persze minden család külön-külön.
Tegnap apával kitaláltuk, hogy megnézzük az eplényi sípályát, 120 km Pakstól. 8-kor indultunk és 6-ra értünk haza, nagyon jó volt, bár rengetegen voltak, sokat álltunk sorban a felvonónál, úgyhogy megfogadtuk, hogy többet hétvégén nem megyünk. Mondjuk számítottunk tömegre, de én még ilyen tömeget síterepen nem láttam. Rögtön az elején becsúsztunk a fekete pályára, persze véletlenül, de Zsolti mondta, hogy menjünk, ne szarozzunk. Hát mentünk. Az elején nem is volt gond, mert nem volt nagyon meredek, és alig voltak rajta, a végén már tudtuk miért. Az utolsó szakasz alig járható volt, csak álltam és alig mertem elindulni, mert nem csak keskeny volt és k.rva meredek, de tele volt buckákkal, nem kicsikkel, valóságos minihegyekkel. Nem is tudom, hogyan jöttem le, Zsolti le akarta fényképezni amint tanakszom a megoldásokon, de mire elővette a gépet már meg is oldottam, és nagy megkönnyebbüléssel átvergődtem a pálya utolsó gyilkos 70 méterén. Utána gyorsan ittunk egy forralt bort. Hazafelé pizzáztunk és egész út alatt azt mondogattuk, "de jó volt". Édeskettesben...Meg is beszéltük,hogy jővőre eljövünk két napra kettesben,és egy másik alkalommal Zsombit is elhozzuk, mert van tanulópálya, síoktatás, kölcsönző, hütte, minden.
Nem sok mindent történt velünk, járunk oviba, voltunk színházban apával is és Zsomborral is. Mindkettő nagyon jó volt. Zsombival a Kukori Kotkodát néztük meg nagyon örülök, hogy tetszett neki, mert a múltori darab elég nagy csalódás volt neki (akkor volt először) és féltem, hogy levonja majd a következtetést.
Zsombival újra elkezdtünk korizni, kettesben: anya-fia buli. Első alkalommal esett-kelt legalább 100x, de a kis makrancos, nem engedte, hogy hozzányúljak. Viszont következő alkalommal már egész jól ment neki, jóval kevesebbet esett, harmadikra már megtett egy egész kört is esés nélkül. Most ott tartunk, hogy már siklik is, és úgy látom javarészt bal lábával tolja magát, jobb lábon siklik.
Jártunk usziba is, Zsolti nem nagyon szereti, de a kedvemért aláveti magát ennek a programnak. Gyerekek imádják, én is. Amíg én úszom és szaunázom, addig apa játszik velük.
Szülinapom alkalmából volt nagy vendégeskedés, itt voltak anyósomék, sógornőmék, tesómék, és Juliék a 3 gyerekkel. Persze minden család külön-külön.
Tegnap apával kitaláltuk, hogy megnézzük az eplényi sípályát, 120 km Pakstól. 8-kor indultunk és 6-ra értünk haza, nagyon jó volt, bár rengetegen voltak, sokat álltunk sorban a felvonónál, úgyhogy megfogadtuk, hogy többet hétvégén nem megyünk. Mondjuk számítottunk tömegre, de én még ilyen tömeget síterepen nem láttam. Rögtön az elején becsúsztunk a fekete pályára, persze véletlenül, de Zsolti mondta, hogy menjünk, ne szarozzunk. Hát mentünk. Az elején nem is volt gond, mert nem volt nagyon meredek, és alig voltak rajta, a végén már tudtuk miért. Az utolsó szakasz alig járható volt, csak álltam és alig mertem elindulni, mert nem csak keskeny volt és k.rva meredek, de tele volt buckákkal, nem kicsikkel, valóságos minihegyekkel. Nem is tudom, hogyan jöttem le, Zsolti le akarta fényképezni amint tanakszom a megoldásokon, de mire elővette a gépet már meg is oldottam, és nagy megkönnyebbüléssel átvergődtem a pálya utolsó gyilkos 70 méterén. Utána gyorsan ittunk egy forralt bort. Hazafelé pizzáztunk és egész út alatt azt mondogattuk, "de jó volt". Édeskettesben...Meg is beszéltük,hogy jővőre eljövünk két napra kettesben,és egy másik alkalommal Zsombit is elhozzuk, mert van tanulópálya, síoktatás, kölcsönző, hütte, minden.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
