Többen jeleztétek kedves barátaim, hogy régen írtam...Hát, igen még nem telt egy év, de eltelt jó pár hónap egy új sor nélkül.
A nagy kimaradás leginkább azzal kezdődött, hogy végre eladtuk a lakást, és vettünk tavaly augusztusban egy újat. Plusz elkezdtem dolgozni a védőnői munkámban is, 5 év után, hát nem sok hangulatom volt írni már, amikor hazaértem. Nem mintha annyira fáradt lennék, nem nehezebb dolgozni két gyerek mellett, mint itthon lenni és folyamatos készenlétben állni. Bár valószínű ezt sokan máshogy gondolják. Az azért tény, hogy sokszor hazaérek a gyerekekkel munka és oviból összeszedés után és leülök a kanapéra és ülök és ülök és ülök és nem sok mindent tudok magammal kezdeni, csak nézek ki a fejemből. De mégsem érzem nehéznek a kettőt együtt. A lakással sokkal kevesebb gondom van, mert alig vagyunk itthon, kevesebb pakolás kell, kevesebb takarítás, főzés, házimunka.

Költözés 1: Hát nem volt egyszerű. Szeptember 10-én kiköltöztünk a lakásból (szept 03-án kezdtem dolgozni!), de egyenlőre csak a bútorokat vittük át az új lakásba és azokat a dolgokat amik nem kellenek napi szinten. Nem volt könnyű így két felé pakolni. Átmenetileg anyuhoz költöztünk, amíg a tesóm kifestette az új lakást.(mivel anyu jobbára Pesten van a nagymamánál ezért kézenfekvő volt, hogy odamegyünk és nem fizetünk albérleti díjat) Én egyébként jól éreztem magam anyum lakásában, mégiscsak az volt az otthonom...Főleg az volt írtó jó amikor anyum is otthon volt. De valószínű ezt a kényszerű együttlakást rajtam kívül más nem élvezte. A gyerekeket egy költözés is megviselte, pláne kettő. Anyumnak sem sok nyugalmat tudtunk biztosítani, pedig szenvedett az anyjával, legalább otthon vágyott volna egy kis háborítatlan nyugalomra. Persze Zsoltinak sem volt könnyű, mert egy szobában aludtunk mi 4-en és este nem tudott kedvére tv-zni, mert nem akartuk a gyerekek nyugalmát a tv-zéssel zavarni, és neki mégsem az otthona még akkor sem, ha anyukámat nagyon szereti.

Költözés 2: Kb október végén átköltöztünk az új lakásba, ami jó nagy az előzőhöz képest. Újabb megpróbáltatások: ablakpucolás, hurcolkodás, kirámolás. Kellett pár nap míg megszokta mindenki az új fekvőhelyét. Szinte már az első héten betegek lettek a gyerekek, és ez eltartott vagy 6 hétig, mi is betegek lettünk Zsoltival, nem komoly dolog, de mégis...

Mire jól berendezkedtünk,megnyugodtunk, úgy gondoltuk, hogy mivel nyaralni nem voltunk elmegyünk telelni, kinéztünk egy jó kis szállást a Balatonparton és onnan átjártunk Eplénybe síelni. Végülis a cél az volt, hogy együtt legyünk és a gyerekek valamennyire megismerkedjenek a síeléssel. Zsombi nagyon hamar rákapott a sízés ízére, nagyon ügyesen csinálta, irtó büszkék voltunk rá. Mire megvettük a síbérleteket addigra jöttünk rá, hogy tök fölöslegesen vettünk kettőt, mert egyikünknek úgyis Natára kell vigyázni, tehát egy bérlet is bőven elég lett volna.
A szállásunk Balatonfüreden volt a Hotel Silver Resortban. Nagyon jó kis hely, mindenkinek bátran ajánlom. Nata elég jól bírta a friss levegőn egész nap, de a síelés nem izgatta fel túlságosan. A szállodában pancsolni annál jobban szeretett. A gyerekeket nem kellett altatni esténként, minket sem...

Gyerekekről: Október közepén Zsombi beteg lett, hasmenés-hányás betartott 6 hétig az egész, még kórházban is voltunk 2 éjszakát. Kb november végére gyógyult meg, ezért úgy döntöttem, hogy Nata már ne is menjen többet bölcsibe, átvittem az oviba nov 19-től. Nem nagyon szerette a bölcsit, szeptemberben rosszul sikerült a kezdés, bölcsisnő csere, rögtön egész napos mélyvíz. Nem viselte jól, úgyhogy kapva kaptam az alkalmon, hogy ha betölti a 3. évét kezdheti az ovit. Nem is bántam meg, ő az oviban a kicsi, mindenki imádja, jól érzi magát. Zsombi eleinte nagyon féltékeny volt rá, de már megszokta, mindenki megnyugodott.
Márciusban volt nagy riadalom, Nata leesett az emeletes ágyról, vendégeskedtünk, itt voltak barátnőmék, két kisgyerekkel és amíg mi kedélyesen kávézgattunk a konyhában, addig a gyerekek fönn tolongtak az emeletes ágyon és egyszer csak nagy puffanás, jaj azt a hangot nem felejtem el soha, halálra rémültem, tudtam, hogy valamelyik gyerek lezúgott az ágyról, de rögtön hallottuk azt is hogy ki az,mert Nata már sírt is. Nagyon megijedtünk, bevittük a kórházba, megröntgenezték, megvizsgálták és kicsit megnyugtattak, hogy talán nincs nagy baja, de még egy darabig nem lehet hátra dőlni. Ennek kb 2 hónapja. Nagyon sokáig nagyon féltettem mindentől, még most is elég parás vagyok.
De megtörtént azóta az újabb balesete is szegénynek. Csúszdázott egy páros csúszdán, egy kisfiút utánozva hason, fejjel lefelé és a kis butám a tenyerét mindig letámasztotta és a kisujjának a tőízülete megrándult, egy hétig gipszben volt.

Más téma: A harmadik gyermek: Már 4 ciklus lement, nem egyszerűen védekezés nélkül, hanem kimondottan odafigyelve és direkt gyerekcsinálósan, de sajna semmi siker. Nem jön, én meg nagyon elkeseredett vagyok, mert az idő megy, 40.-ben vagyok, nem akarom nagyon húzni, gondolom emiatt görcsölök a témán és ez is a baj, de nem tudom úgy csinálni, hogy "nem is akarom annyira, majd lesz ami lesz".

Na, nagyjából ennyi, majd még jövök és írok, és hozok képeket is, nagyon nagyok már, rájuk sem ismernétek!