Végre egy kicsit kijutottunk sétálni. Nata rögtön bealudt, nem tudom mikor fogunk áttérni az egy alvásra, mert általában a babakocsiban elalszik. Ilyenkor viszont nem tudom Zsombival együtt letenni délután, mert addigra épp a legnagyobb lendületben van. Viszont Zsombit altatnom kell (mellé fekszem amíg elalszik) újabban Natával együtt. Nata annyira anyás lett a betegsége óta, hogy már totál kivagyok. 2 percre sem hajlandó lemondani rólam. Ha kimegyek jön utánam, ha elmegyek otthonról üvölt. Igaz, ilyenkor pár perc után abbahagyja. Ja, és persze szopni akar állandóan. Na, ilyenkor mondom azt, hogy elegem van a szoptatásból. Az, hogy szopik reggel délben-délután és este, még rendben van. Még azt is elviselem , hogy éjjel 2x- 3x szoptatok, de ennél többet már nem. Nem és nem. Tehát ha ennél többet szeretne, akkor én nem adok neki, ő üvölt, de nagyon durván. Zeng a ház. És persze sokszor már én is üvöltenék. Már a szomszéd néni is mondta, hogy ez a szegény kislány mennyit sír. Mert aki nem hallotta őt még üvölteni, az nem tudja még milyen, ha Peti Natasa rázendít. Neki olyankor elborul az agya. Anyukám erre azt mondja, hogy: hát igen ebben a kislányban van egy kis veleszületett hiszti is. És igaza is van anyukámnak, mert Nata ugyanígy üvöltött már egész kicsi csecsemő korában is, amikor pl. nagyon ömlött a szájába a tej (most már tudom, hogy azért üvöltött, akkor meg halálra aggódtam magam, hogy mi a baj , miért nem eszik?). Remélem az idő múlásával ez majd finomulni fog, mármint a stílusa. Mert ha nem akkor Isten irgalmazzon minden férfinak, aki az útjába kerül.

Szóval, sétáltunk egy jót hármasban. Bementünk a gyerekkönyvtárba, visszavittük a könyveket, hoztunk ki újakat, Zsombi azóta már ki is olvastatta velünk. Egyébként a Sam, a tűzoltó, és Bob, a mester katasztrófális kiadványok , Thomassal együtt. Akció, horror, maró gúny. Nem szeretem, hálaisten Zsombi sincs oda érte. A filmeket viszont nagyon szereti Jim-jam-et nézzük, azok sem túl jók, de egy fokkal jobbak, mint a könyvek.