Rossz hetünk volt. Zsombikámnak nagyon nehéz a beszokás ismét. Ha ezt előre tudom, nem veszem ki nyár elején olyan hamar. Másik, hogy egész nyáron velem volt. Ő sosem megy mamákhoz, mert általában a mama jön hozzánk, vagy együtt megyünk a másik mamáékhoz. És én csak azért, hogy szokja nem hagyom másra. Pedig sokszor gondoltam magamban, hogy Zsombi mennyire leszokott már rólam, mert tényleg úgy tűnt. Eljátszik egyedül, itthon is játszótéren is, ha elmegyünk valahova barátokhoz, mamáékhoz ott is rögtön feltalálja magát, nem lóg rajtam. Szinte csak akkor jött hozzám, amikor valami sérelme volt. Ehhez képest hideg zuhanyként ért hogy az ovit mennyire elutasítja. Na, de majdcsak visszaszokik a drágám. Ma reggel volt a legrosszabb, mert nagyon sírt, alig tudta az óvónő leszedni rólam, borzasztó érzés volt, már én is elsírtam magam amikor kiértünk Natával. Bezzeg Nata, őt alig tudom az oviból elhozni, megy be a szobába leül a kisasztalokhoz, és onnan alig tudom elrángatni. Őt nem zavarja tömeg, a hangzavar. Ő erre sosem volt érzékeny, Zsombor igen.

Vettünk ám új fényképezőt, majd teszek fel képeket.