Szia Kata! Üdv itt is! Én is benéztem a blogodra, de olyan keveset írsz a gyerekekről, illetve magatokról, pedig nagyon szívesen olvasnám. Vagy csak nem tudok rajta eligazodni?

Még mindig tart a dögrovás. Natám olyan nyűgös, hogy már kiakaszt. Éjjel elég jól aludt, úgyhogy nem panaszkodhatok, de napközben mondhatnám egésznap rajtam lóg. Kezdek aggódni, hogy a terápia nem elég hatásos. Amikor este a kövirózsát csöpögtettem a fülébe (ez egy kivonat és hűtőben kell tárolni) nagyon sírt, és tuti kellemetlen volt neki. Jó, az ingerküszöbe a véka feneke alatt van, ez már nagyon hamar kiderült. De felmerült bennem újra a gyanú, hogy talán fülbaj van. De a fülész is csak antibioval kezdene, azt meg szedjük, úgyhogy úgy döntöttem, hogy ha hétfőig nem jön rendbe, akkor irány a fülészet.

Na, Zsolti végre feltette a képeket, úgyhogy most elkezdem felrakni, nem sok ám, pár db. Kezdem talán a legkorábbival. Natám ráizgult a tésztára. Én egyébként nagyon szeretem Ranschburg Jenőt. Egyszer egy előadásán hallottam tőle, hogy van pár nagyon rossz magyar közmondás. Pl. Az egyik az, hogy "Az étel nem játék". Mert (magyarázta) az étel a kisgyermeknek igenis játék, mint minden, ami során tanul meg spontán bizonyos összefüggéseket az életről. Úgyhogy Nata itt szabadon tanulmányozza a spagetti tésztát. Másik rossz közmondás amit mondott R J:" Magyar ember evés közben nem beszél" . Igenis, hogy az asztal egy nagyon jó helyszín arra, hogy a családon belüli kommunikáció terepe legyen. Harmadik: "Kés, villa, olló kisgyermek kezébe nem való". Azt javasolja, hogy nyugodtan adjuk a kezükbe, csak gyakoroljanak. Persze nem a hegyes manikűrollót. És megfelelő felügyelet mellett.