Ma szuper napunk volt, reggel hívtam tesómékat, hogy mit vegyek Tucinak meg Ricsinek ajándékba, és mondták, hogy mennek a Dunára, menjünk velük. Mi meg mentünk, isteni volt. Natát anyura hagytam, ma amúgy is nagyon jó napja volt, a kötelező búcsúzáskori sírása is csak a második emeletig tartott (mire leértem a negyedikről a másodikra már abba hagyta), és mondta anyu, hogy nagyon jól elvoltak, szépen elaudt, és jó kedvűen ébredt. Zsombi meg utolsóelőtti napját nyomta az oviban, holnap már ebéd után elhozom. Megyünk a lovasudvarba, remélem lesz még időpont lovagolni. bár már évek óta nem lovagoltam, de hát ezt nem lehet elfelejteni. Nekem már csak azért sem mert nem is nagyon tudtam. Inkább a ló irányított engem, mint én a lovat. Mindig is tiszteletben tartottam a testi fölényét. Úgy is mondhatnám tartottam tőle. Épp csak nem feleselt velem. Amíg lépésben, ügetgetve mentünk, addig szerettem, főleg ha nem ugrándozott alattam, és nem csinált kiszámíthatatlan botlásokat, de terepen, erdőben nem igen szerettem. Néha féltem nehogy meggondolja magát és elszaladjon velem. Úgyhogy nem vagyok egy lovas alkat. Mindenesetre Zsombinak megigértük, hogy lovagolhat.
Duna: Átmentünk tesóm ladikjával a túloldalra motorral, majd amikor átértünk a fiúk leeveztek egy homokos részre, ahol csak mi voltunk és az érintetlen természet. Jót dumáltunk, kicsit ettünk-ittunk, majd indultunk vissza, mert 3 kor mentünk Zsombiért az oviba. Különösen élveztem amikor eveztünk és nem hallottam a motor hangját, boldogító volt a csöndes ringatózás a vizen.